Projekttalálkozó és képzési program Nikšić-ben
Az RTIT>> konzorcium képviselői 2024. november 19-20-án egy találkozón, illetve képzési programon vettek részt a montenegrói Nikšićben, a projektvezető partner IEC Tehnopolis székhelyén.
A kétnapos eseményen 12 projektpartner és egy társult stratégiai partner szakértői vettek részt azzal a céllal, hogy megvitassák a technológiaátadás lehetőségeit, az innovációs irányelveket, illetve, hogy az innováció előmozdítását célzó cselekvési terveket dolgozzanak ki, kiemelt figyelmet fordítva az anyagokra és az anyagtechnológiákra. A program részét képezték többek között interaktív és együttműködésre épülő műhelymunkák, valamint az európai innovációs irányelvekről és a legjobb gyakorlatokról szóló bemutatók, előadások.